Jámbor P., Bokor Á., Györgypál Z., Németh K., Rétháti Gy., Stefler J.
A lovasterápia mozgássérültekkel foglalkozó ága a hippoterápia, mely orvosi javaslatra történő, neurofizológiai alapokon nyugvó mozgásterápia lóval, illetve a lovon (Györgypál, 2002). Célja a beteg egészségügyi állapotának javítása, vagy egy káros folyamat szinten tartása, illetve lassítása (Bozori, 2002). A ló hátának lengése lépésben -a rajta megfelelően ülő- páciensre az emberi járással azonos mozgásmintákat visz át a terapeuta közreműködésével. A mozgásimpulzusok segítségével normalizálható az izomtónus, az ízületek apró, ismétlődő mozgásai (manipuláció) által az ízületek mozgékonysága nő. A felegyenesedett tartás elérhető, korrigálható, a szimmetrikus helyzetben a mozgás ritmikus ismétlődésével a helyes mozgásminták automatizálhatók, az egyensúly, koordináció, testséma, térérzékelés fejleszthető. Nincs más olyan gyógytorna módszer, amellyel hasonló, fiziológiás, összetett, előrehaladó mozgásimpulzusokat lehetne a páciensnek közvetíteni.
Cikkünkben az országban dolgozó hippoterapeuták, illetve lovas szakemberek közreműködésével igyekszünk összegyűjteni a terápiára használt lóval szemben támasztott speciális követelményeket és ezek alapján körvonalazni a hippoterápiára alkalmas ló értékmérő tulajdonságait.
Az értékmérő tulajdonságokat a lovak esetében is, a hasznosítási irány határozza meg. Más tulajdonságokra van szükség a húshasznú, és más a fogatlovak esetében, illetve megint más követelményt támaszt a díjlovaglás, vagy a lóversenyzés. Ezen tulajdonságok sokszor „átfedik” egymást, sok hasznosítási forma esetében támasztunk azonos követelményeket a lovakkal szemben. Például a munkakészség és a kedvező vérmérséklet szinte minden hasznosítás esetében követelmény. Vannak tulajdonságok, melyek objektíven mérhetők, mint pl. a tömeggyarapodás, két ellés közötti idő, de vannak, melyek nagyon nehezen mérhetők, mint a tanulékonyság (idomíthatóság), vagy éppen a lovagolhatóság, mely ugyanakkor csaknem minden ló-használat esetében nagyon fontos.
A hippoterápiában használt lovaktól megkívánt fontosabb értékmérő tulajdonságok
A hippoterápia, mint speciális hasznosítási irány, számos követelményt támaszt a lovakkal szemben. A terápiában dolgozó ló fokozott idegrendszeri és fizikai terhelésnek van kitéve. Ezen lovaknak megfelelő minőségű lépés jármódot kell produkálniuk, sokszor nagy súlyú, bizonytalan, rossz egyensúlyú lovasokkal a hátukon, menekülő ösztönüktől „megfeledkezve”, a lóvezető minden jelzésére reagálva.
- Küllem
A ló külleme nemcsak esztétikai tényező, hanem a hasznosítási irányt befolyásoló fontos szempont. Háziállataink közül a lótenyésztésben lehet leginkább a külső formából következtetni a várható teljesítményre. A következőkben sorra vesszük azokat az általános testalakulásbeli sajátosságokat, melyeknek fontos szerepe van, elsősorban a mozgásminőség alakításában és előnyösek a hippoterápiában dolgozó lovak esetében.
A testnagyság tekintetében ideális a 150 cm, de legfeljebb 160 cm-es bottal mért marmagasság. Mindez azért, hogy a terapeuta, vagy a segítő könnyebben tarthassa biztosító kezét a páciens mögött a ló hátán (Györgypál, 2002.) A fej legyen arányos, kifejezésteljes, nagy szemekkel. A nyak legyen széles alapú, magasan illesztett, hosszú, felfelé keskenyedő (a ló a nyakával egyensúlyoz). Tarkója legyen könnyű és hajlékony. A mar kifejezett, hosszan a hátba nyúló, széles és izmos legyen. Megfelelő a lapocka és a felkar, ha hosszú, dőlt és jól izmolt. A meredek lapockájú lovak lépése, kötöttebb, a dőlt lapockájú lovak elülső lábának mozgása szabadabb, gördülékenyebb, kényelmesebb (Bodó, 1992). Különösen fontos a lapocka és a felkar közötti 90 fokos szögellés. Az ennél kisebb szögellés mindig kedvezőtlen (Mihók, 2005). Az alkar széles, hosszú, jól izmolt, a szár rövid, széles, erős legyen, a csűd középhosszú, rugalmas. A rövid, meredek csüd lépése kemény, bizonytalan talajfogást okoz, míg a hosszabb csüdűeké puhábbat. A túl hosszú csüdű lovak sérülésekre, megerőltetésre érzékenyebbek. Fontos a harmónikus nagyságú, szimmetrikus, egészséges pata. A hát középhosszú és izmos legyen. A mozgáskorlátozott lovasok tömegét nehezebben „viszi” a ló, a sokszor passzív, rossz egyensúlyú ülés miatt. A vállbúb és az ülőgumó távolsága legyen hosszabb, mint a marmagasság. A rövid hátú lovakat nehezebb ellazítani (feszes és rugalmatlan), a hosszú hát jobban leng, de nehezebb a súlypont alá lépés. A hát a rövid, széles, izmos ágyékon keresztül törés nélkül menjen át a farba. A far enyhén lejtős, hátulról nézve széles, erősen izmolt legyen, a farizomzat mélyen húzódjon le („nadrág”) A térd terjedelme kellő figyelmet érdemel, mert minél nagyobb, annál előnyösebb a munkája. A csánknak hosszúnak, szélesnek és vastagnak kell lennie. Különös terjedelmességet várnak el tőle a hátulsó szárba való átmenetnél. Minél közelebb van a csánk (a lábtővel együtt) a talajhoz, annál kedvezőbb a ló küllemi felépítése (Mihók, 2005).
2. Mozgásminőség
Mivel a hippoterápia mozgásterápia, kiemelt jelentőségű a lépés jármód minősége, különös tekintettel az ülőfelület (a ló hátának legmélyebb pontjánál lévő, két hosszú hátizom felület) mozgáskarakterisztikájára, hiszen a ló háta és a páciens medencéje a mozgásátvitel kulcspontja. A lépés jármód igényli a legkevesebb erőkifejtést, kevés természetes lendületet mutat, fejlesztésének lehetősége lovaglással minimális, ezért a ló kiválasztásánál különös gondot kell fordítani annak bírálatára (Monspart , 1978).
Az ülőfelület erőteljes előre-hátra mozgása, a páciens csípőízületében hajlítást és nyújtást eredményez, illetve a felsőtest felegyenesedését stimulálja. Ezen mozgás terjedelme feltehetőleg nagyban függ a ló lépéshosszától. Az ülőfelület két ülőpontja (jobb és bal) felváltva emelkedik és süllyed, ami a páciens medencéjének bal illetve jobb felének süllyedését és emelkedését eredményezi. Az ülőfelület rotációja a páciens csípőizületének ki-be rotációját eredményezi.
Ideálisnak mondható az az ülőfelület mozgás, mely a páciens medencéjére olyan mozgásimpulzusokat közvetít, mely leginkább hasonlít a páciens egészséges járásképe esetén mozgó medenceöv mozgásmintázatához. Minden ember individuális mozgásmintázattal rendelkezik, ezért különböző mozgású lovakra van szükség. Nem lehet meghatározni egyetlen általános tökéletes ülőfelület mozgást. Ha több terápiás ló áll rendelkezésre, a lovat a páciens adottságai szerint kell megválasztani (Györgypál, 2002). Akadnak olyan terápiás helyzetek, amikor egyazon páciens esetén is különböző lovakkal dolgoznak. Az első alkalmakra a terapeuták igyekeznek egy „kisebb mozgású” lovat választani, hogy könnyebb legyen a biztonságot, elengedettséget elérni a páciensnél, hiszen egy kisebb amplitúdóval lengő háton egyszerűbb az egyensúlyi ülést elérni. A későbbi foglalkozásokon már egy nagyobb mozgású ló által, hatékonyabb mozgásimpulzusok közvetíthetők.
Általánosságban elmondható, hogy a lépésnek szabályos négyüteműnek kell lennie az iramtól függetlenül, a hátulsó láb lépjen túl az elülső patanyomán. A lónak tudnia kell a lépését nyújtania és rövidítenie, annak érdekében, hogy a páciensnek leginkább megfelelő mozgásimpulzusok közvetíthetők lehessenek.
3. Vérmérséklet / temperamentum
A vérmérsékletnek több definíciója is ismert. Stur (1987) megfogalmazása szerint az öröklött és szerzett viselkedési formák összességét jelenti. A vérmérséklet a lónak az adott szituációkra nyújtott reakcióinak összessége, következetes megjelenése. Ide soroljuk tágabb értelemben a szelídséget ill. intelligenciát. A vérmérséklet genetikai paraméterként is felfogható, mivel viszonylag jól öröklődik, de a képzés, sőt a múltbéli tapasztalatok is formálják (Mihók, 2005). Mindazonáltal e tulajdonság esetében szóba jöhet a tudatos szelekció is. Valójában arról van szó, hogy ezek a tulajdonságok a hippoterápiás célú hasznosítás előfeltételei, ha úgy tetszik, szelekciós kritériumok.
A terápiás lónak viselnie kell, hogy egyszerre többen kísérik, érintik munka közben. Jól kell tűrnie a monotóniát, nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak kell lennie a terápiával járó különleges ingerek (ugrálás, kiabálás, aszimmetrikus, görcsös lovas) ellenére.
A terápiás ló legyen érdeklődő. Az emberi hangra fogékony, engedelmes, környezete iránt érdeklődő ló valószínűleg képezhetőbb, mint a makacs, akaratos (Mihók, 2005). Az érdeklődő lo
vak esetén etológusok jobb tanulási képességet feltételeznek. A terápiás ló kiképzése során például fontos a habituációs képesség a stressz-tréning során, amikor a lovat hozzászoktatják a speciális eszközökhöz, illetve helyzetekhez.
A lovak gyakorlati felhasználása során
a legfontosabb személyiségvonás a reaktivitás (Gavalda, 2006). A terápiás lónak, munka közben, minden jellegű ingert tűrnie kell menekülésí reakció nélkül, miközben a segítségekre pontosan reagál.
4. Idomítottság
A trenírozhatóság részalkotói közé sorolják az általános munkakészséget. Ezen a ló ama pszichológiai tulajdonságainak összességét értjük, amelynél fogva munkáját ellenszegülés nélkül, könnyen irányíthatóan, szívesen végzi (Mihók, 2005). A lovagolhatóság alkati, mozgásügyességi és idegrendszeri tényezők együttesének tekinthető.
A terápiás lónak hosszú száron történő vezetés közben, pácienssel a hátán is képesnek kell lennie arra, hogy lépését elengedetten, rövidítse, vagy nyújtsa, az ütem megmaradása mellett. További követelmény, hogy tetszőleges ívben meghajlítható legyen mindkét kézen és mindvégig a ló vezető minden apró jelzésére biztonsággal és megfelelő minőségben reagáljon. Be kell tudnia állni felszálló rámpához, esetenként hosszan állni egy helyben, míg a terapeuta lovasát igazítja.
Minél idomítottabb a terápiára használt lovunk, annál nagyobb az esélye, hogy a paciens számára a ló anatómiai lehetőségeihez képest legjobb minőségű mozgás váljon közvetíthetővé. Emiatt kiemelt jelentőségű a megfelelő alapkiképzés és stressz-tréning. A rendszeres lovas alatti munka a díjlovagló négyszögben, illetve terepen a terápiás munka monotóniájának megtörése érdekében.
Lehetőség szerint több lovat célszerű a terápiára kiképezni, így a ló esetleges sérülése, betegsége esetén sem kényszerülünk szünetre, valamint ki tudjuk választani az adott betegnek leginkább megfelelő méretű és mozgású lovat (Rétháti, 2000).
A fent leírtakból kitűnik, hogy a hippoterápia komplex követelményeket támaszt a lovakkal szemben és téves nézet, hogy a kiöregedett, apátiás nem megfelelő lépésminőséggel bíró iskolalovak alkalmasak lehetnek a terápiás munkára. Nem lehet egyetlen fajtához kötni a terápiás munkára való alkalmasságot, mint ahogy hippoterápiás célra tenyészteni sem lehet, hiszen minden fogyatékkal élő lovas számára más-más testalakulású, mozgású ló szükséges a pónitól a sportcélra tenyésztett félvérig. A legtöbb hippoterápiával foglalkozó helyen igyekeznek ezért heterogén lóállománnyal dolgozni, hogy a különböző érintettségű, testtömegű és magasságú páciensek szükségletei kielégíthetők legyenek. A terápiában dolgozó állomány kialakításánál elengedhetetlen az adott állat lehetőség szerinti, minél objektívebb értékelése hippoterápiás szempontból. Ha úgy tetszik, legyen minél pontosabb karakterisztikánk, leírásunk a hippoterápiára használt lóról. Minden további lépés – esetleg tudatos kiválogatás – csak ezt követően jöhet szóba. Nagyon fontos, hogy keressünk és találjunk olyan mérési (leíró) módszereket, melyek ezt lehetővé teszik.
Irodalomjegyzék:
Bodó I, Hecker W.: Lótenyésztők kézikönyve, 1992
Bozori G.: Lovasterápia, Gondolatok és vázlatok a gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna témaköréből, 2002.
Gavalda K.: Lovak reaktivitásának vizsgálata. Szent István Egyetem, Állatorvos-tuddományi Kar, Tudományos Diákköri Konferencia, 2006
Györgypál Z.: Hippoterápia, Balogunyom, 2002
Györgypál Z.: A hippoterápia a rehabilitációban, http://www.lovasterapia.hu/fooldal/hippoterapia/, 2008
Györgypál Z.: Hippoterápia, www.unicornis97.hu, 2007
Mihók S.: A sport- és a versenyló szelekciója, Debrecen, Agrártudományi Közlemények, 2005/18.
Monspart G.: Az eredményesség és a testalakulás összefüggése a lovassportban. Lovassport-Lótenyésztés, 1978/1-4.
Rétháti Gy.: Milyen lovak alkalmasak lovasterápiára? Lovasélet, 2000/8, 20-21.o.
Stur I.: Genetic aspests of temparament and behaviour in dogs., J. Semin. Pract. 28 (11): 957-964. o., 1987
